2011. október 31., hétfő

"Dörzsöld le a hátamról a rozsdát!"

A próbafolyamat során elérkeztünk az első felvonás végéhez. A két lókötő, Rumini és Balikó mellett már színen van a női főszereplő, Csincsili, és ma már a pillangókkal is számolni kellett.


A múlt bejegyzésben a verekedés miatt azt gondolhatták, akciódarab készül a Nagyszínpadon. Akkor is igyekeztem megnyugtatni mindenkit, és most is így teszek: igen, ez még mindig gyerekdarab! Annak ellenére, hogy a mai rendezői instrukciók is kétségbe vonhatnák ennek valóságtartalmát.

Az első felvonás végéhez közeledve ugyanis Szélkirálynő elér Ferrit-sziget közelébe, ahol az elvarázsolt szigetlakók hatalmas pillangókként közelednek a fedélzethez. Méhes László előbb Alien említésével próbálta instruálni a színészeket, majd félelmetes pillangókat emlegetett a nagyobb átélés elérése érdekében. Szerencsére azonban a Berg Judit által megálmodott darabban szó sincs félelmetes lepkékről!
Amíg Berg Judit mosolyogva nézi a próbát, nincs mitől tartani
Nem ez volt azonban az egyetlen olyan szemléltető kijelentés, ami megkérdőjelezte a korhatár-nélküliséget. 
Csincsili szerepében ma Losonczi Kata próbált, akinek női vonzerejét kellett bevetnie a színpadon annak érdekében, hogy Balikó még inkább belehabarodjon. A rendező utasítása szerint "van benne egy olyan, hogy a csípődet aljas módon elfordítod", aminek hatására a színen lévő férfi szereplők olyan viselkedést produkálnak, "mint a tisztáson küzdő bikák".
Nos, lehet, hogy mégis csak át kéne gondolni a korhatár-besorolást?

Méhes László, Losonczi Kata, Horváth Illés
Méhes László, Losonczi Kata
Losonczi Kata, Horváth Illés
Méhes László
Losonczi Kata
 Losonczi Kata, Horváth Illés, Gula Péter

 Sipos Imre, Gémes Antos és akadémistáink

Horváth Illés


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése