2011. november 29., kedd

FŐPRÓBAHÉT A NAGYSZÍNPADON!

Egyre nagyobb az izgalom a Szélkirálynőn: már csak három nap, és bemutatjuk Berg Judit darabját!
 A darab előrehaladottságát jelzi (a naptáron kívül), hogy a díszlet és a kellékek is majdnem hiánytalanok. A színészek már többször próbáltak jelmezben és sminkben, ennek köszönhetően már fotók is készültek a szemet gyönyörködtető színpadképről.
Visszaszámlálás indul, pár nap múlva kihajózás!

 

2011. november 21., hétfő

Újrakezdés a díszletek között

Alaposan meg tudja bolygatni a jól felépített jeleneteket, ha a színpadra megérkezik a díszlet, és a jelképes kellékek után valódiakkal kell dolgozni.
Rinya is elnyerte végleges formáját
 Az eddig jelzésként alkalmazott díszlet természetesen közelébe nem ért a valódinak. A ma felépített fedélzeten már nemcsak jelezni lehet az egyes jeleneteket, hanem valóban megvan minden mozdulatnak a helye. Azonban egy ugrás ideje például egész más az állvány magasságától függően, és az sem mindegy, mekkora "folyosókon" lehet szaladgálni.
 
 Nem csoda, hogy ezek után az eddig flottul működő jeleneteket nem egyszer újra és újra el kellett próbálni, mert még egy kis méretű hordó is útban lehet az új díszletben.
 
 Persze nem mindent lehet kizárólag az új színpadi környezetre fogni: a viccelődésre való hajlandóságnak mindehhez semmi köze. Mert az, ha Horváth Illés a vascsöppentőre vonatkozó kérdésre azt válaszolja, hogy az egy gyufaskatulya, ráragasztva egy műanyag tetővel, valószínűleg nem a kellék számlájára írható.
 







2011. november 15., kedd

"Véget vetek ennek az őrületnek!"

A tegnapi próbán az utolsó jelenetek koreografálása zajlott Gyöngyössy Tamás és Fincza Erika közreműködésével.
A darab vége felé közeledve a pillangók és Ruminiék a végső összecsapásra készülnek. A helyzetet bonyolította, hogy a verekedés felváltva játszódik real time-ban és lassítva.  Az akadémistáknak és a színészeknek az ütemen, a számoláson, a mozdulatokon kívül még a térformára is figyelniük kell, és természetesen arra, hogy ne okozzanak kárt egymásban és magukban.
A mozdulatok koreografálásán túl Méhes László is hozzáadta a maga instrukcióit a jelenethez. A remek hasonlatokról már többször olvashattak, de a rendező ennyi idő elteltével is képes arra, hogy szemléletes kijelentésekkel inspirálja színészeit. Az "azt szeretném, hogy a gyengébb idegzetű felnőttek rémülten kotorásszanak a zsebkendőjük után" mondat valószínűleg hatásosabb a színészi munka tökéletesítésére, mint egy egyszerű felszólítás a gesztusok csiszolására.
Ez azonban az egyszerűbbek közé tartozik. A "látnom kell a hátadon, hogy tanúja vagy a metamorfózisnak" már sokkal nagyobb kihívás...


2011. november 11., péntek

"Akkor végre jöhet a csók!"

Nem, a fenti mondat még véletlenül sem főhősünk, Rumini szájából hangzik el! Aki annyira lelkes, hogy a házasság kicsikarása érdekében még a zsarolást is beveti, nem más, mint Molyra, Ferrit-sziget önkényúrnője.
Molyrát Kubik Anna alakítja
 A sziget lakóit Molyra egy varászszer segítségével tartja uralma alatt. Akit behintenek a varázsporral, alázatos pillangóvá változik, aki tűzön-vízen át szolgálja Molyrát. Ez azonban nem elég neki: tervei szerint addig nem adja alább, míg a ferritkirály feleségül nem veszi. 
A ferritkirály, Fillár István
Míg nem túl tisztességes praktikákkal próbálja meggyőzni a királyt, az elvarázsolt szigetlakók fogva tartják Csincsilit, a király lányát. Akadémistáink (az elvarázsolt szigetlakók) állandó higanymozgással szemléltetik bódultságukat. Az ember nem is hinné, hogy az egyszerűnek tűnő mozdulatokat is milyen aprólékosan ki kell elemezni, hogy azt fejezzék ki, amit a rendező (és a történet) megkíván!
A Pesti Magyar Színiakadémia növendékei
A mai próba végén Molyra még vidáman, esküvőjét tervezgetve lépett ki a színről. A történet azonban itt nem ér véget!
A rabul ejtett Csincsili (Losonczi Kata)
Molyra és hű követői
Pavletits Béla, Méhes László
Pavletits Béla
 

2011. november 9., szerda

Olvasó- és részpróbával folytatódott a II. felvonás

A szöveg folyamatos alakulása miatt a mai munka olvasópróbával kezdődött. A II. felvonás jeleneteinek tisztázása után már a szövegtanulás is megkezdődhet.


A mai próba szűk körben folyt: Rumini, Csincsili, Balikó, Negró, a kapitány és Dundi Bandi soron következő jeleneteit próbálták. A tegnapi próbához hasonlóan ma is az apró mozdulatok, hangsúlyok és gesztusok beállításával töltötték el a legtöbb időt.
"Labdázzunk!"
 Mivel holnap délután az Andersen című darabunkat játsszuk a Nagyszínpadon, a Rumini próbája ismét a nézőtéri büfében lesz majd. Hamarosan a munkafolyamat elér a darab végéhez. Az igazi munka azonban csak ez után kezdődik!
"Nincs megállás. Ez Molyra parancsa!"
"Vedd le rólam a láncot!"
A pillangószárny váza
"Nyugi, csak a láncra csöppen!"

2011. november 8., kedd

"A jelenetek olvadjanak össze létezéssé!"

A mai próba nagy része a második felvonás egyes jeleneteinek boncolgatásával telt. Méhes László aprólékos instrukciókkal alakította a színészi játékot.


A munkát még nehezíti, hogy a szövegkönyv nincs letisztázva, az egyes párbeszédek még alakulnak a színpadon. Ebből adódik, hogy a mozdulatok, az egyes jelenetek még nem folynak úgy egymásba, ahogy az az előadáson majd megvalósul.


A rendező hihetetlen energiákat mozgósított a színpadon. Nem maradt olyan szereplő, aki ne kapott volna megfelelő instrukciót, minden mozdulatnak, tekintetnek, gesztusnak megvan a helye.

 Ezek után jön a legnehezebb feladat: a mai munka eredményét át kell vinni a következő próbára is. A finom beállítások, mozdulatok nincsenek a szövegkönyvbe írva, így azonnal el kell raktározni azokat annak érdekében, hogy másnap új jelenetekkel lehessen foglalkozni. Színészeinket ismerve valószínűleg ezzel nem lesz probléma. Holnap kiderül!


 
 

2011. november 3., csütörtök

Ferrit-hegy, Molyra és a pillangók

A második felvonásban a Szélkirálynő kiköt Ferrit-szigeten, ahol Molyra (Kubik Anna) titkos elixírjének  hatására az elvarázsolt szigetlakók megbűvölve hódolnak a sziget önkényúrnőjének.
Balra: Kubik Anna
 A héten a körülmények nehezítik a rendező és a színészek dolgát. A színház előadásainak díszletei miatt a próbákat ebben a három napban a nézőtéri büfében kell tartani. Egy-két szemléltető eszköz jelzi csupán a díszletet, de a tér lényegesen kisebb, mint a Nagyszínpadon. Ettől függetlenül a szokott tempóban és hatékonysággal folyt a mai próba is: színészeink már javában a második felvonást próbálják.


 A szöveget tekintve még mindig vannak apró változtatások, de a történet és a próbák előrehaladtával szépen letisztul majd a szövegkönyv is. Az természetes, hogy mindenkinél ceruza is van, de Méhes László most új tanáccsal látta el a színészeket: Pécsi Sándor taktikáját ajánlotta, aki rengeteg színes ceruzával dolgozott, és színek alapján jelezte a különböző hangulatokat a példányában.
Holnap újabb izgalmak elébe nézünk, hétfőtől pedig ismét a Nagyszínpadon folytatódik a munka.

Soltész Bözse, Benkő Nóra
Középen: Szűcs Kinga